Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


17.Fejezet

17.Fejezet

Az ösztöndíj

Reggel, csengetésre ébredtem. oda vánszorogtam az ajtóhoz pizsamában, kezemben a kedvenc fegyveremmel amivel aludtam. Nehezen kinyitottam az ajtót, és meglepetésemre nem várt személy jelent meg.

- Kendel tizedes! Ölelés engedélyezve?

- Engedély megadva! – tárta szét a karjait a tizedes, és én meg a nyakába ugrottam –

- Hogy kerül ide?

- kiskorodban, egy csipet ültettek a nyakadba, és egy hete lett meg a jel… és csak most tudtam utánad jönni!

- Annyira hiányzott!

- és hogy megy a verekedés?

- Háhh! persze nem hogy az életemről kérdezne meg! Nem, inkább a verekedés, mint a keresztlánya élete!

- jó… bocsáss meg! Na akkor az életedről mesélj! – elmeséltem neki mindent, de azután el kellett mennie, de mielőtt ki mehetett volna az ajtón, Castiel lépett be.

- Áh! Biztos te vagy az a bizonyos Castiel! Ha meg mered bántani Kamekot, velem gyűlik meg a bajod! – mondta Kendel, miközben egy barackot nyomott Castiel fejére.

- őőő… - mondta Cast bizonytalanul – rendben…?

- Bocsi Cast! Ő itt a keresztapám, aki már épp menni készült! – eközben toloncoltam kifele az ajtón a Tizedest. Miután sikerült, kimentem megnézni a postát. *számla, számla, katalógus, számla, ösztöndíj, számla… ÖSZTÖNDÍJ?! * vettem vissza a borítékot. Izgatottan olvastam el hogy, felvettek agy nagyon jó gimibe, és ösztöndíjat is kaptam hozzá. Sikítva rohantam vissza a lakásba, eközben Man már ébren volt.

- mi történt, hogy ennyire örülsz? – kérdezte Cast –

- Felvettek a Gana Kamasis suliba!

- *sikít* Irigyellek! – mondta Manami. –

- várj! Az nem Angliában van? – kérdezte Cast –

- tényleg… ott van…

- De mi lesz a sulival? még van hátra ebből egy csomó év! És mi lesz Casttal? A barátságunkal? – kérdezte Man aggódó arckifejezéssel –

- Nem tudom…

- Nem akarom hogy elmenj! – és Cast átölelt. -

- Én sem akarom! Anglia nagyon messze van! De talán… nem lesz még egy ilyen lehetőségem… - nem tudtam hogy döntsek… azt sem tudtam, hogy hogyan kaptam meg az ösztön díjat…

- igaz.. de azért nem hagyhatod itt az egész életedet, egy bentlakásos suliért!

- Minden rendben lesz!

- mikor kéne indulnod?

- …hétfőn… - eközben Cast ledöbbenve nézett minket –

- de hisz szombat van

- tudom… - Castiel átölelt, Man meg szomorúan csak állt ott, és a ledöbbenéstől leült tátott szájjal az ágyra –

- csak két napunk van? – mondta cast –

- Nem biztos hogy elmegyek…

- De hisz a jövőd..!

- Az a jövő lesz, most, most van! De még eldöntöm… - Az egész napot együtt töltöttük, Casttal, és Manamival. Közben a bandán járt az eszem, aminek gyorsan nagy híre lett, és pletykák jártak arról, hogy A Kamania énekese egy gitárossal jár, lehet hogy szakítanak? Vasárnap otthon pakoltam

Castiel :

Otthon ültem, és néztem a Kamekoval készült képeinket. Gondoltam hogy jót tenne egy séta a parkban.

Kameko:

Elindultam sétálni egyet a arkba, mert úgy gondoltam jót tenne. Egy falnál találkoztam Nathaniellel.

-Hallottam hogy mi történt! Nem mehetsz el!

- És ez téged hol érdekel?

- Mert… szeretlek! – Nath a falhoz nyomott, és megcsókolt. Nem volt erőm eltolni magamtól, de észre vettem, hogy

Castiel minket néz. Sikeresen eltoltam magamtól Nathanielt, és két lépést Cast felé tettem –

-Castiel! Ez nem az…

- Kameo! Mégis mért?

- De hisz nem én… - nem tudtam befejezni, mert Cast elfutott. Én csak dühösen lehajtottam a fejem, sírásra állva –

- Kameko én… - mondta Nath

- Mégis mit képzelsz magadról…? – oda mentem, és a falhoz szorítottam Nath-ot. Fel emeltem az ingénél fogva, és ökölbe szorítva tartottam a kezemet hogy behúzok neki egyet – Mért szeretsz?! Én rühellek! Holnap megyek el! Ezzel kell elbúcsúzni a fiúmtól?!  És ha még egyszer csak rám is mersz nézni, akkor én kihúzom a beledet, a kicsi szádon, és azzal foglak felakasztani!!!!! – Elengedtem Nathanielt ő meg elfutott. Én csak sírva mentem haza, és közben eleredt az eső. Felvettem a kapucnimat, majd úgy mentem tovább *El megyek… itt nincs keresni valóm… már úgyis mindegy…* Másnap reggel, Manamival elmentem a reptérre

- Biztos vagy benne, hogy így akarod?

- igen… kérlek vigyázz Rockra!

- Rendben… - megöleltem, majd felszálltam a repülőre. Leültem egy síró lány mellé –

- Mi a baj?

- Többé nem láthatom a szerelmemet… - felelte sírva –

- Én sem láthatom többé… De biztos már utál…

- Mért? mi történt? – tette el könnyeit a lány –

- Egy másik fiú megcsókolt, ellenemre, és a fiúm ezt látta… És most átmegyek egy másik Gimnáziumba…

- Biztosan nem utál! Még mindig szeret!

- Tényleg?

- Persze! Csak össze lett zavarodva! Én is visszamegyek!

- Igazad van! Köszönöm! – lefutottam a gépről, és haza futottam

Castiel:

Ültem az ágyamon szomorúan, és csak kérdeztem magamtól, hogy *miért? Mért kell elmennie? Szeretem… Nem mehet el! Kimegyek a reptérre, és visszahozom!* Felkeltem, és elfutottam a reptérre, de már késő volt… a gép pont akkor szállt fel amikor odaértem – viszlát Kameko.. – szomorúan haza mentem. Leültem az ágyamra, majd felordítottam. Ezután 30 perccel később, Kameko benyitott az ajtómon

-Kameko! – ugrottam a nyakába –

- De kislány vagy! Ennyire hiányoztam?

- Hogy, hogy itt vagy?

- rájöttem hogy nem szabad elmennem! És sajnálom a csókot Nathaniellel nem én…

- Tudom! Nem te csókoltad meg! – összeölelkeztünk és aztán az egész napot együtt töltöttük.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.