Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


8. Fejezet

8. Fejezet

furcsa dolgok tárháza

Az érdekes nap után, megint éreztem azt az undorító, illatot. *már megint Ken!* kedvtelenül, kimentem az ajtóhoz ahol találtam egy csomagot. De Ken sehol sem volt. Felvettem a csomagot, ismeretlen ember küldte, de tudtam hogy Kentől jött. aranyos fiú, de nem mutatkozik vele szívesen az ember. A csomagban volt egy csomó csoki, egy macska játék, és egy fekete orchidea virág. *hm végre eltalálta hogy melyik a kedvenc virágom!* Másnap elmentem a suliba. mikor leültem, a padomba, egy kéz befogta a szemeim.

-Na ki vagyok? – a szag Kené volt, de a hangja teljesen más volt. Sokkal férfiasabb volt a hangja, és a keze sem volt olyan puhány. Levettem a kezét a szememre, majd hátra néztem. Egy magas, izmos katonai alkatú fiú volt ott. egy kigombolt fehér ingben, alatta egy fekete póló. A nyakában, katonai azonosító nyaklánc lógott. Terepmintás Nadrágjának zsebébe beletette a kezét.

- Ismerjük mi egymást? – kérdeztem-

- Hát már nem is emlékszel rám? Én vagyok az, Ken!

- Ken?! Te vagy az?! Kicsit… megváltoztál…

- Igen, a katonai suliban kikupálódtam!

- Akkor jó! Szia! – Elment. Az egész osztály nézte, ahogy elmegy. A lányok vágyakozóan néztek rá, a fiúk meg féltékenyen. *egész jóképű… WATH?! mért mondom ezt pont én?* elpirultam… Lehet Ken még mindig szerelmes belém? A suli után, úgy gondoltam jót tenne egy séta a parkban, hátha rajz ihletet kapok. Megláttam, egy gyönyörű idős fát. Az előtte lévő padra leültem és lerajzoltam. Ekkor megláttam, egy fehér hollót. A családunkban, mindig történt valami jó ha látott egy fehér hollót. Elmosolyodtam. Nem hittem ebben, de azért jól esett látni valami szokatlant. Hazamentem. Rock már várt rám, hogy készítsek neki vacsorát. Neki is álltam. Megsütöttem egy mirelit pizzát. Rocknak meg adtam konzerv macska kaját. És a pizza kicsit odaégett, de nem akartam főzni. Miután ettem, az emlékek felidézéseképp elő vettem egy dalt amit még az apámmal együtt énekeltem kicsiként, és elénekeltem. Meglepődtem hogy milyen jó hangom van, de azonnal abba is hagytam az éneklést, mert képtelen voltam az apám nélkül énekelni. Elkezdtem könnyezni, de letöröltem könnyeim és odaültem a laptopomhoz. Tört engem a bűntudat… de nem tudtam miért. Csöngetést hallottam, kimentem az ajtómhoz és kinyitottam. Szokásosan senki nem volt az ajtónál, de a „ha belépsz meghalsz!” feliratú lábtörlőmön ott volt, egy kinyitható, szív alakú medált amit ketté lehetett törni. Nem tudom ki hagyta ott, de se Ken se Castiel nem lehetett. Manami meg nem szokott ilyen nyakláncokat ott hagyni mások ajtajánál. Felvettem, és kinyitottam. Volt benne egy kép apámról és rólam. Tágra nyitottam a szemeim, hiszen Csak nekem vannak képek az apámról, *vajon ki hagyhatta itt?* becsuktam, és bementem. Megint nem aludtam az éjjel semmit. Egész éjjel néztem a medált, és gondolkoztam. *Lehet hogy apám szelleme megjelent, és ő hagyta itt? Áhh ez badarság! Hiszek a szellemekben, de nem hagynak ott egy nyakláncot mások ajtaja előtt! Lehet ez a fehér holló jó tette? nem tudom..* Másnap reggel sokáig aludtam. Kimerült voltam. Nagyon. A nyakláncom másnapra a nyakamban hevert. És hirtelen Ken arcát láttam. Felébredtem riadtan az álmomból, a medál a kezemben volt, Ken meg sehol. Szerencsére még időben elindultam a suliba. Felvettem a nyakláncom. Boldogan mentem a suliba reggel. Ami elég ritka volt. Mindenki távolodott tőlem. Féltek. Találkoztam Castiellel.

- Mi az Új csecsebecsét kaptál? – a nyaklánc felé nyúlt, de én rácsaptam a kezére. ő vissza húzta.

- Mi van? – furcsa képpel mondta. Én elmentem. Ő még egy darabig ott állt, de megrázta a fejét és elment. Vége lett az óráknak. Én haza tartottam, lehajtott fejjel. Nem figyeltem, és egy fiú belém futott. A földön landoltunk. Egymásra estünk. A fiú volt felül, én meg alatta.

- Ha gondolod nyugodtan leszállhatsz rólam! – mondtam elpirulva. -

- P-persze! elnézést! – Felkeltem, és leporoltam a ruhámat. Elindultam haza. a fiú csak nézett utánam bambán. Amikor hazaértem, letettem a naplómat a polcomra, ahol Rock játszadozott. Leültem a polc alatti fotelba tanulni a 20. századról olvastam. Rock Lelökte a könyvet és a fejemre esett. Elájultam. Egyszer csak, felébredtem. Furcsa 20. sz. ruhában voltam. Gondoltam körbenézek a városban. Bementem a törzshelyemre, de csak egy kocsma volt ott. Bementem. Leülök egy székre és rendelek egy sütit. (hát persze hiszen nem szeretek inni) és meglepetésemre, Castiel volt a pultos.

- Castiel? – suttogtam.

- Szia fekete hajú szépség! – rám mosolygott szokásos szédítő mosolyával -

- Hello! Egy csokis rumos sütit kérek! – szerencsémre, rajta volt az étlapon. –

- Rendben! 10 font lesz! – kifizettem, majd elmentem és leültem egy asztalhoz. Oda jött hozzám az a fiú aki véletlenül rám esett miközben mentem haza.

- Ez itt az én helyem! – szólt hozzám nem túl kedvesen. –

- És ez engem hol érdekel? – ekkor a fiú elmosolyodott és leült mellém. Beszélgettünk, végül elment. Én elindultam, hogy rá jöjjek hogy tudnék kiszabadulni ebből a furcsa álomból. Ekkor találkoztam egy szőke, barna szemű fiúval.

- szia szépség! – Napszemüvege csak úgy csillogott a fényben. Én behúztam neki a gyomor szájába. ő össze görnyedt a földön én meg elfutottam. Alig kaptam levegőt a szűk fűzős ruhámban így alig tudtam futni. Elég lassú tempóban levegő után kapkodva futottam. Végül elájultam. (igen, elájulva is el lehet ájulni, hasznos lecke ez gyerekek!) Felébredtem, De a fiút láttam ahogy felettem állt, még mindig álmodtam. A fiú átölelt. Ekkor halványan hallottam hogy valaki kiabálja a nevemet. Erős rázást éreztem, de a fiú meg akart csókolni. De felébredtem. Manamit láttam ahogy aggódóan nézett rám.

- Kameko jól vagy?!

- Igen! Mi történt velem?

- Nem tudom csak láttalak elájultan! - ekkor átölelt –

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.